A klasszikus hőguta Magyarországon ritka jelenség, ugyanis hazánkban még a globális felmelegedés ellenére sem alakulnak ki olyan extrém magas külső hőmérsékleti értékek, amelyek hőgutát okozhatnának.

A mi éghajlatunknál ezek az értékek nyáron eléggé ritkák, a felső értékeket jóval meghaladó hőmérséklet a jellemző. Mégsincs baj addig, amíg az állat környezetében a levegő hőmérséklete alacsonyabb, mint saját bőrének hőmérséklete, hiszen ilyenkor még „működik” a hőáramlásos szabályozás, a test felszínén lévő melegebb levegőréteg felszáll, magával viszi a hőenergiát. Könnyen érthető, hogy a levegőmozgás, a szél és a huzat jelentősen fokozza az ilyen hőcserét. A fizikai hőszabályozás további formái : vezetés útján történő hőleadás, amikor a szervezet hideg felülettel érintkezik, a párologtatásos hőleadás, amikor a víz folyékony halmazállapotából légneművé alakul, ez hőelvonással jár.. A nem izzadós állatok felesleges hőjüktől lihegéssel szabadulnak meg ( sertés, kutya, baromfi ). A testhőmérséklettel azonos vagy esetleg azt meghaladó hőmérsékletű környezetben a hőleadás egyetlen módja az izzadás, azonban ha a hőmérséklet magas páratartalommal párosul, ez a hőleadás sem működik. Az állat komfortérzetének hiányát ekkor már viselkedésváltozással és a termelés csökkenésével jelzi.

A napszúrás igen könnyen összetéveszthető a hőgutával, mely akár halálos kimenetelű is lehet. Természetesen a hőguta okozta halál nem egyik pillanatról a másikra következik be, hanem olyan esetekben, amikor a tüneteket nem veszik komolyan, illetve túl későn ismerik fel.

A hőguta a szervezet hőszabályozó rendszerének legsúlyosabb rendellenessége, minek következtében a belső hőmérséklet veszélyesen magasra emelkedhet. A tünetek hasonlóak lehetnek a napszúráskor észleltekhez – például szédülés, hányinger. Ha azonban esetleg percekreeszméletvesztés is bekövetkezik, görcsrohamot kap vagy nem tud lábra állni, sokkal valószínűbb, hogy hőgutáról van szó.

A legfontosabb, az elvesztett folyadék pótlása. Ezt legegyszerűbben csapvízzel lehet biztosítani. A hőtorlódás ellen a hideg vizes locsolás kedvező hatású.

Gazdasági állataink állandó hőmérsékletű állatok. Mindegy, hogy milyen a környezeti hőmérséklet, tél van vagy nyár, testüket a hőszabályozás révén állandó hőmérsékleten tartják.

Nemcsak termelési, de nemegyszer létkérdés számukra, hogy a szervezetük anyagcsere-folyamatai által állandóan termelődő hőn felüli felesleges hőjüktől képesek legyenek megszabadulni, vagyis a hőtermelés és a hőleadás egyensúlyban legyenek ! Ezt az egyensúlyt egészséges állatok abban a külső hőmérsékleti zónában tudják legkönnyebben fenntartani, amelyben jól érzik magukat, amelyben – ha más tényező nem akadályozza őket – genetikai képességeik szerint termelnek. Ez a hőmérsékleti zóna felnőtt állatok esetében állatfajtól függően 12 - 18- 20 Cº -körül van.

Az egészséges gazdasági állat belső hőmérséklete állandó

Kocaszállás : 10-15 Cº
Sertésfiaztató malacfészek : 26-32 Cº
Sertésfiaztató istálló : 12-16 Cº
Süldőszállás : 12-22 Cº
Hizlalda : 16-18 Cº

Vannak állatfajtól független, közös jellemzők : kevés mozgás, sok fekvés, a folyadék és a nedves felületek keresése, étvágycsökkenés, csapzott szőr illetve toll, lihegés, gyakoribb vizeletürítés, több vízfogyasztás, szaporodásbiológiai zavarok. A szükségesnél lényegesen magasabb külső hőmérséklet a tenyészállatokat jobban megviseli, mint a növendékeket ( a hőtűrés fordítottan arányos a hidegtűréssel), különösen érzékenyek rá a mai, intenzív fajták. A nehéz-vemhes, öreg, elhízott, beteg (főként szív-és légzőszervi) állatok még veszélyeztetettebbek.

A tartós melegre érzékenyebbek az intenzív fajták

A hosszabban tartó, viszonylag állandó magas hőmérsékletnél is veszélyesebbek a hirtelen melegfrontok, melyek érkezését az állatok akár 1-2 nappal előre jelzik. Ilyenkor nő a pulzus-és légzésszám, fokozódik az ingerlékenység ( nehezebben kezelhetők, sertésnél gyakoribbak a kimarások, tojóházakban a kannibalizmus ), nő a gyulladásos hajlam, bizonyos fertőző betegségek is gyakoribbak ( pl. sertésorbánc, baromfikolera stb ).

A sertésorbánc tipikus melegfronti betegség

Amikor a fizikai hőszabályozás már elégtelen ( kritikus a külső hőmérséklet és a páratartalom ), akkor életbe lép a kémiai hőszabályozás, mely itt nem részletezett idegi-hormonális irányítás alatti élettani folyamatokból áll. Amikor a kémiai hőszabályozás is összeomlik, akkor emelkedni kezd a belső, ún, maghőmérséklet.

Ennek 1 C°-os emelkedése az anyagcsere 10-15 %-os növekedésével jár, ez további hőtermeléssel, így a szervezet most már saját magát „hajtja” a hőpangás, majd a hőguta felé. A perifériás bőrerek kitágulnak, így a vérelosztás kedvezőtlen lesz, kevesebb vér kerül a szívbe majd a tüdőbe, következésképpen a vér oxigénhiányos lesz, a szövetek oxigénhiánya tovább fokozza az anyagcsere-folyamatokat, a belső hőmérséklet tovább emelkedik mindaddig, amíg az agyban lévő hőcentrum és a vazomotoros központ működése zavarttá válik, végső soron összeomlik.

Ilyenkor a tünetek már aggasztóak : az állat tekintete ijedt, a környezet ingereire nem reagál, a bőr-és a kötőhártya erei erősen kitágultak, egyes fajok egyedei között gyakori az öklendezés, a hányás, a légzés nehezített, a pulzus igen szapora, gyakori a savós-véres orrfolyás, a nehézvemhes állatok elvetélhetnek, a belső hőmérséklet feltűnően magas. Az elhullást gyakran görcsök és tudatvesztés előzik meg.

A belső hőmérséklet magas értéke különböztetheti meg a hőgutát a napszúrástól, amikor is a koponyacsontok és az agyvelő helyi felmelegedéséről van szó, s a végbélben mért hőmérséklet nem szükségszerűen magasabb a normálisnál. Napszúrásra hajlamosabbak a jellegzetes anatómiai fejfelépítésű állatok (ló, nagy testű, „gömbölyű” fejű kutyák (boxer, bulldog stb.)
Gazdasági állataink a hagyományos, még inkább az ökológiai állattartásnál a hosszú, forró nyártól kevéssé szenvednek, egyrészt azért, mert komfortérzetük biztosítása a fajuknak, életkoruknak, termelésüknek megfelelő tartással, takarmányozással könnyebb, mint azon társaiké, melyektől „művi” környezetben folyamatos intenzív termelést követelünk.

Legjobb, ha a meleget be sem engedjük ! Ilyen szempontból jók azok az istállók, ólak, melyeknek nagy a hőkésleltetése, vagyis az, hogy a legmelegebb órák erős besugárzásából származó meleget minél később adják át a belső térnek, melynek hőterhelését szellőztetéssel azután már ki lehet egyenlíteni.
Néhány falszerkezet hőkésleltetése : 40 cm. vastag vályogfalé 12 óra, 40 cm. vastag lyukacsos téglafalé 11 óra, míg a könnyű-szerkezetes épületeké gyakran az 1 órát sem éri el.
A napsugarakat visszaveri : határolófelületek alumíniummal való bevonása (de figyelembe kell venni, hogy párazáró), a falak fehérre meszelése, lapos tetők gyöngykaviccsal történő beszórása.
Minél inkább kiszakítjuk az állatot természetes környezetéből, annál több feltételről kell mesterségesen gondoskodnunk, ha azt akarjuk, hogy az állat jól érezze magát és genetikai képességei szerint termeljen. Ilyen feltétel a megfelelő környezeti hőmérséklet biztosítása is.

Alaptétel, hogy állatfajtól függetlenül a forró napokon az állatok bármikor hozzájuthassanak 8-15 Cº hőmérsékletű ivóvízhez ! Legnehezebb helyzetben a sertés van, különösen a túlsúlyos vagy fialás előtt lévő, még inkább az éppen fialó sertések, ezek igénylik a legtöbb segítséget, hiszen a sertés –ellentétben más állatfajokkal – felesleges hőjétől a direkt hőleadás segítségével nem tud megszabadulni, izzadni sem tud, csupán a víz elpárologtatásával védekezik, elsősorban a légzőrendszerén keresztül, ezért liheg!

Kánikulában legnehezebb helyzetben a túlsúlyos fialó kocák vannak. (Itt tőgy-gyulladás is)

A segítés módszerei :

1.) lehetőleg jó hőszigetelésű istállóban, ólban helyezzük el őket.
2.) kerüljük a zsúfoltságot, különösen a zárt tartású hizlaldákban ! Egy 100 kg-os hízó férőhelyszükséglete legalább 0,6 m² alapterület. A zsúfoltság nemcsak a hőmérsékletet emeli, de a levegő minőségét is rontja.
3.) Zárt tartásnál különösen nagy gondot fordítsunk a szellőztetésre ! Ilyenkor jó hatású az enyhe huzat.
4.) Jó hatású, ha az állatokat permetszerűen meglocsoljuk vagy a levegőbe ilyen módon vizet juttatunk. A sertések bőrére jutó víz elpárolgása hőt von el.
5.) Az ólak környékét, az etetőutakat és a járdát, valamint a trágyacsatornát naponta esetleg többször is fellocsoljuk.
6.) A keringési szervek „edzése” miatt is jó hatású, ha a hűvösebb napszakokban az állatok mozoghatnak.
7.) Az energiában gazdag takarmányok helyett vitaminokban, ásványi anyagokban, nyomelemekben gazdagabb, jó étrendi hatású, könnyen emészthető takarmányokat etessünk !
8.) A hízósertés napi vízigénye 6 – 8 liter, a vemhes kocáé 8 – 10 liter, de az a jó, ha az állatok bármikor ivóvízhez juthatnak még akkor is, ha moslékos etetés van. Csak a 8 – 15 Cº-os víz üdítő hatású, az ennél melegebb nem !

9.) Amennyiben hőgutára utaló jeleket látunk, az állatorvos megérkezéséig életmentő lehet az állat tarkótájékának hideg vizes locsolása, az egész testfelület hideg vizes permetezése .
10.) Kánikulában az ivóvíznek betegségmegelőző, sőt nemegyszer életmentő szerepe lehet ! Ha az állati szervezet víztartalmának 10 százalékát elveszíti, megbetegszik, ha 20 százalékát veszíti el, elpusztul. A vízszükséglet nagyobbik részét az ivóvízzel, kisebb részét a takarmányokban lévő vízzel fedezi az állat.

A szomjúságérzetnek, mely az állatot ivásra készteti, különböző okai vannak : a szájüreg nyálkahártyájának kiszáradása, a vér besűrűsödése, a légzéssel, izzadással, vizelettel, bélsárral elveszített vizet pótolni kell.

A szomjúságot befolyásolja a takarmány állapota is : száraz dara, táp etetésekor nagyobb, nedves etetéskor, moslékoláskor, folyékony melléktermékek etetésekor, zöldtakarmányok etetésekor ritkább és kisebb a szomjúságérzet.

A magas környezeti hőmérséklet, a zsúfoltság, a levegő alacsony páratartalma mellett gyakoribb az ivás. A vízfogyasztást természetesen befolyásolja az életkor, a testsúly, de a termelés mikéntje is. A felnőtt szarvasmarha pl. napi 50-60 literes vízigénye csak átlagszám. A szárazon álló tehén ennél kevesebbet ihat, viszont egy nagy tejtermelésű tehén megiszik 80 – 120 liter vizet is. A baromfi vízfogyasztása általában az elfogyasztott takarmány 8-10-szerese, de a tojástermelés 10-20 %-os emelkedése már 20 – 30 %-kal növeli a vízigényt. A fiatal állatok több vizet isznak, a hasmenéssel, lázzal járó megbetegedések a vízigényt ugyancsak fokozzák. Mindebből az következik, hogy a legjobb itatási módszer az, ha az állat tetszése szerint bármikor hozzájuthat 8-15 Cº-os hőmérsékletű ivóvízhez.

Fontos, hogy bármikor hozzájuthassanak friss ivóvízhez

Jó hatású, ha a hűvösebb napszakokban mozoghatnak

A napi vízigényt literben :
- süldő : 3-4
- hízó : 6-8
- vemhes koca : 8-10
- szoptató koca : 30
- tenyészkan : 10

Irodalom:

Gazdasági állataink a nyári nagy melegben Dr. Böő István

Heatstroke Elizabeth A. Rozanski, (Internal Medicine) Assistant Professor Section of Critical Care Søren Boysen, Tufts University Grafton,